A legújabb és legkíméletesebb hajhosszabbító eljárásként hirdetik, de vajon tényleg olyan korszakalkotó és kímélő, ahogy a jól csengő név sejteti?

Egyre többféle hajhosszabbító technika tűnik fel a piacon, így nincs könnyű dolga annak, aki szeretné dúsabbá vagy hosszabbá varázsolni a tincseit. Az egyik legújabb eljárást a világ legkímélőbb módszerének ígérik ragasztóanyag, oldószer és bármiféle hajkárosítás nélkül. Nemrég két vendégem is közvetlen megtapasztalója lehetett ennek az „ultrakímélő technikának”, így magam is megismerhettem közelebbről az örökítő anyaggal történő hajhosszabbítás konkrét eredményét. Először nézzük, hogy pontosan mit is ígér ez a módszer, aztán jöjjenek a tények.

Az ígéretek

A kímélő hatást a leírás szerint elsősorban annak köszönheti, hogy az illesztést ragasztóanyag nélkül oldják meg, a korábbi hőillesztéses technikával ellentétben itt nem ér ragasztóanyag a saját hajhoz. A felrakás előtt a póthajat ellátják külföldön egy ún. „örökítő anyaggal”, az illesztés pedig úgy történik, hogy egy hajszínnel megegyező tubust rámelegítenek erre az örökítő anyagra, és összesodorják a saját hajjal. A leszedésnél pedig egy „speciális oldószerrel” távolítják el a tincseket.

És a valóság

Nemrég két olyan hölgy is megkeresett a szalonban, akik ezzel a módszerrel kapták a póthajat, így a leszedésnél személyesen győződhettem meg a valóságról. Arra panaszkodtak, hogy a póttincsek annyira húzzák a saját hajat, hogy még az alvás sem volt fájdalommentes. Nem is csoda: mivel a haj hónapokig kínlódik egy hurokban, eleve nem lehet kímélő hatásról beszélni. Ráadásul a rögzítésnél használt „tubus” valójában egy gumiszerű anyag, amely sem alul, sem fölül nincsen lezárva, így az illesztés szabad utat enged mindenféle piszoknak és samponmaradványnak, ami igencsak megkérdőjelezi a higiéniát. Sajnos az „örökítő anyag” eredetét is homály fedi, első ránézésre egy szimpla fémről van szó. A végeredmény pedig természetellenes hatást kelt, ugyanis maga a hosszabbítás nincs felépítve, nem szépek a leválasztások, és érthetetlen módon teljesen hiányzik a végső összenyírás. Utóbbit valószínűleg azért hagyják ki, hogy a tincsek újrahasznosíthatóak legyenek – így viszont elég éles a határ a saját haj és a pótlás között. Így összességében ez az eljárás elég riasztó, a kivitelezés felületes és kicsit sem kíméletes!

 

Örökítő vs ultrahangos technika

A fölső képen látható az örökítő anyagos eljárással készült hosszabbítás, ahol jól kivehető, hogy a tincsek feltűnő, összesodort, koncepciótlan, összevissza illesztésekkel kapcsolódnak az eredeti hajhoz – így nem csoda, hogy a vendég nem tudta túl sokáig hordani, fájdalmat okozott számára az alvás vagy a haj feltűzése. Nem meglepő, hogy sokan, akik elsőként ezzel a „kíméletes” eljárással próbálkoztak, egy életre kiábrándultak a hajhosszabbításból, pedig csupán a módszert és a szakembert választották meg rosszul.

Alul pedig az ultrahangos technikával készült pótlás, ahol egy előre meghatározott koncepciót követve kerültek fel az illesztések, amelyek sokkal apróbbak, kényelmesebbek és észrevétlenebbek. A kivitelezésnél is figyelünk arra, hogy az eredeti haj egészséges maradjon, ne terhelődjön le túlzottan a póttincsektől, így az eredmény nemcsak esztétikusabb, de jóval tartósabb is lesz. Akár a vékonyabb szálú hajak is stabilan tartják a pótlást, nem fog kipotyogni, nem húzza az eredeti hajat, és bátran hordható feltűzött frizurával is.